Egy 16 éves lány mindennapjai (nagy vonalakban) akinek, még mindig fogalma sincs, hogy merre tart.

Ajánlom mindenkinek, aki nem tudja, hogy merre tart.
Aki élete egy adott pontján elbizonytalanodik.
Mindenkinek aki úgy érzi, hogy Ő más.
Aki úgy érzi, hogy nincs tisztában az élettel.
Gyere! Legyünk tudatlanok, felfedező "kölykök" együtt :)



2016. február 9., kedd

Ami azt illeti, mondhatni tényleg rég nem írtam, és ölt is a bűntudat, de sajnálom.
Nem tudom, hányan voltunk, hányan nem, de így, a hónaponkénti egy, maximum két bejegyzéssel nem látom értelmét az egésznek.

Nem azt akarom mondani, hogy örökre felhagyok ezzel, vagy hagylak a csudába titeket.
De most, nem tudok mi mást csinálni.
Össze kell szednem magamat, testestül-lelkestül és mindent megtenni, hogy a lehető leghamarabb újra tudjam kezdeni ezt egy új arculattal, egy új teóriával, és egy új lélekkel. Egy teljesen más emberként, aki semmilyen féle képpen nem kötődik a mai énemhez.

Nagy álmokat dédelget magamban, és higgyétek el, ti is fontos szerepet fogtok benne játszani, drága jó olvasóim, csak éppenséggel nem a közelgő jövőben.
Nem állítom azt, hogy néhanapján nem lesz egy olyan időszakom, hogy nem térek vissza ide, hamarabb a tervezettnél, mert biztos lesz olyan, magamból kiindulva, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy visszafogjam magam a saját magam álltal meghúzott korlátaimba.
Tudom, mondhatni pofátlanság tőlem ezt kérnem tőletek, de várjatok rám ha lehet.
Várjatok rám TI, várj rám élet, és legfőképpen várj RÁM jómagam.
 Szeretlek titeket.

Csók gyerekek,
csók mégmindignemtudomhogymerre.
Csodálatos szinte másfél év volt. <3


2015. december 6., vasárnap

Modulusz láv. Meg Píísz..

Mikor pici vagy,
Semmi sem érdekel.
Minden csupa
játék
és
móka.
Az élet szép,
mindenki szeret,
ismeretlen nincs.
A függvény egyszerű,
az eredmény meg
1x1.
De, mikor jön a
nagy fordulat,
Mondjuk egy
180-as,
Minden
a
fe-
je
te-
te-
jé-
re
áll.
Sinus, cosinus, tangens
Mára már semmi sem elég.
Hát még a cotangens?
Kérleeeek..
Ha mondasz egy paramétert,
Mondjuk,
3 szótagost,
9 ismeretlenest,
Az élet happy,
S máris

per
kettő.
De mivan ha jön a
konjugált?
Édes Atyám
Megsegíts,
máris
origoból szagolhatjuk
a tejutat.

2015. november 30., hétfő

Ki vagyok én? I.

Hogy ki vagyok én?
Minden áldott reggel ez az első kérdésem, mikor felébredek, és percekig bámulom kis szobám megsárgult plafonját, keresve rajta a legújabb repedéseket. Hirtelen az a gondolat kezd el cikázni fejemben, hogy akár szívem magányos rései is lehetnének, de azokat sikerült a hétvégén összevarrogatnom, szóval már idejemúlt ez a hasonlat is. Ideje felkelnem.
Ki vagyok én?
Megpillantom magam a fürdőm életunt tükrében.
Egy kis üres, kiesett darab torzítja el képem. Ez is csak a legutolsó dühkitörésem megnyílvánulása lehet.
Szegény, tán már elege van pattanásos, semmitmondó, szokványos képemből meg a csöpögő, izgága, összevissza szállingozó hajamból.
Sajnálom, tükör, ez vagyok én, de nézd a jó oldalát, legalább a szemem alatt lévő karikákat egy kis porral sikerült kevésbé szembetűnővé tennem.
Hogy ki vagyok én?
Nehéz megválaszolnom ezt a kérdést. Főleg végignézve a szekrényem tartalmán. Ha meglátnád tán elkönyvelnél valami szektásnak vagy sátánistának.
Pedig én tényleg nem vagyok egyik sem. Sőt még közel sem állok hozzá. Csak  egyszerűen szépnek tartom a feketét. Elég sok mindent ki lehet fejezni vele. Mint például: jobb, ha ma nem is próbálsz meg hozzám szólni, mert annak nem lesz jó vége.
Mivel a szüleim félnek tőle, hogy tán depressziós vagy emós válik belőlem, a nagyitól kapott vörös kötött pulcsim mögött lakozik pár szürke póló is. A változatosság kedvéért az egyik olyan darabot kotorom elő, és bújok bele. Huppsz, hátul lett egy kis lyuk a nyakánál. Talán nem kellett volna olyan durván levetnem magamról legutoljára. Hm. No mindegy, rákapom azt a kopott zakót, amelyet tavalyelőtt túrtam a Sári néniék lányánál, úgyis ez áll rajtam mostanság a legjobban. Más már minden nagy rám. Csakis az új altatóm hatása miatt fogyhatok. De mondom, nem vagyok depressziós vagy stresszes vagy bárminek is akarsz elkönyvelni az égvilágon.
Gyanús csend van a lakásban. Tán már csak én vagyok itthon.
Megint meg kell, hogy cáfoljam a tinédzserekről alkotott képedet.
Reménykedve szalszázok ki a konyhába, és túrom fel a jobb felső szekrény tartalmát. (Itt szoktam dugdosni a csodaelixíremet) Szerencsémre, még épp van egy csomag milkás kávém. Ez a kedvencem. Olyan finom, édes, akárcsak a csoki.
            Hogy ki vagyok én?
Külsőmet látva, fogadni merem, ezt sem néznéd ki belőlem, pedig mégis. Nem csípem feketén, elég édesszájú vagyok. Rekedten sípol a kőkorszaki vízmelegítőm. Feltépem a csomagolást. Felhevült vízben csomósan lebeg a barna por. Van még öt percem indulásig. A csomók kiszurkálásával töltöm maradék időmet, majd egyből, ízlelgetés nélkül leöntöm torkomon.
Kabát, sál, utolsót igazítás, utolsó pillantás. Elég tűrhető.
Hogy ki lehetek én?
A szomszéd Tibiék lánya, ki mindig felébreszt édes álmunkból, úgy bevágja maga után a bejárati ajtót, fél hétkor.
feketét. Elég sok mindent ki lehet fejezni vele. Mint például: jobb, ha ma nem is próbálsz meg hozzám szólni, mert annak nem lesz jó vége.
Mivel a szüleim félnek tőle, hogy tán depressziós vagy emós válik belőlem, a nagyitól kapott vörös kötött pulcsim mögött lakozik pár szürke póló is. A változatosság kedvéért az egyik olyan darabot kotorom elő, és bújok bele. Huppsz, hátul lett egy kis lyuk a nyakánál. Talán nem kellett volna olyan durván levetnem magamról legutoljára. Hm. No mindegy, rákapom azt a kopott zakót, amelyet tavalyelőtt túrtam a Sári néniék lányánál, úgyis ez áll rajtam mostanság a legjobban. Más már minden nagy rám. Csakis az új altatóm hatása miatt fogyhatok. De mondom, nem vagyok depressziós vagy stresszes vagy bárminek is akarsz elkönyvelni az égvilágon.
Gyanús csend van a lakásban. Tán már csak én vagyok itthon.
Megint meg kell, hogy cáfoljam a tinédzserekről alkotott képedet.
Reménykedve szalszázok ki a konyhába, és túrom fel a jobb felső szekrény tartalmát. (Itt szoktam dugdosni a csodaelixíremet) Szerencsémre, még épp van egy csomag milkás kávém. Ez a kedvencem. Olyan finom, édes, akárcsak a csoki.
            Hogy ki vagyok én?
Külsőmet látva, fogadni merem, ezt sem néznéd ki belőlem, pedig mégis. Nem csípem feketén, elég édesszájú vagyok. Rekedten sípol a kőkorszaki vízmelegítőm. Feltépem a csomagolást. Felhevült vízben csomósan lebeg a barna por. Van még öt percem indulásig. A csomók kiszurkálásával töltöm maradék időmet, majd egyből, ízlelgetés nélkül leöntöm torkomon.
Kabát, sál, utolsót igazítás, utolsó pillantás. Elég tűrhető.
Hogy ki lehetek én?
A szomszéd Tibiék lánya, ki mindig felébreszt édes álmunkból, úgy bevágja maga után a bejárati ajtót, fél hétkor.
-Nem értem azt a gyermeket. Valami nincs rendben vele.
Tán magányos, vagy épp szerelmi bánatban szenved.
Le merem fogadni, hogy rosszul áll az iskolában a szénája.
Nem tanul eleget.
Folyton-folyvást csak elvan magával.
Nem törődik magán kívül senkivel.
-Ej, Mariskám hagyjad, csupán csak annyi baja van, 
 hogy fiatal. Majd beérik a feje lágya.




--folytatás következik--

2015. november 19., csütörtök

Légy boldogsághormon! :D

Vannak olyan emberek, akik nélkül el sem tudnád képzelni az életed.
Hirtelen, erős viharként lépett be életedbe,  lopta be magát szívedbe, és bármennyire is próbálnád, nem tudnád kítépni őket életedből,  emlékezetedből, szívedből.
Vannak olyan emberek,  akik csak egy fejezetet jelentettek számodra.
Volt egy olyan pont életed folyamán, amikor szükséged volt rájuk. Fontos szerepet játszodtak életedben,  vagy csak nekik köszönhetsz valamit. Egy élményt, egy tapasztalatot, vagy akár egy új életet.
Vannak olyan emberek,  akik fontos szerepet játszottak életed egy igen hosszú periódusában, de már vége.  És amilyen gyorsan jöttek,  úgy el is tűntek. 
Vannak olyan emberek, akik fontos szerepet fognak játszani életedben,  de még csak nem is ismered őket.  Talán maradnak, talán elhagynak.
De minden egyes általad ismert, és e ismert emberért hálás kell, hogy legyél.  Talán közvetlenül nem hatnak rád,  de soha nem tudhatod, hogy mit nem köszönhesz nekik.
Szóval holnap mosolyogj rá 10 emberre. 10 emberre,  akit meg soha nem láttál.
10 emberre akit talán már láttál, de fel sem vetted őket.
10 emberre, akit ismersz.
10 emberre, akit meg szeretnél ismerni.
Legyen egy csoda, mosolygós napod :)
Fel a fejjel.
Légy fénysugár.

2015. november 14., szombat

#prayforparis

Párizs 2015. 11. 13.

Mit kellene mondjak a társadalomról?
Erről az egész emberiségről?
Egyáltalán emberiség ez?
Mert lehet, hogy távolodunk tőle..

Emberek ezrei, milliói keresik a válaszokat a miértjeikre.. 
Miért? Miért? Miért?
Miért pont velük? 
Miért pont ott?
Miért pont ők?
És  szomorú, 
de ezt már sohasem fogják megtudni...
Bravó emberek!
Bravó  állatok! 
Ti tényleg beakarjátok bizonyítani,
hogy majmok az őseitek...





Részvétem..





2015. november 13., péntek

magyar költészet napjaként..ha már johannis is elismerte

Hogy mi a költészet?
Ki vagyok én, hogy tudjam?
Hogy mit jelent magyarnak lenni?
Honnan kellene erre megfelelő választ adjak?
Hogy mit jelent számomra ez a két fogalom együtt?
Mindent a semmiségben.
Semmit a mindenségben.
Megfelelő választ kereshetném napokig, úgyse tudnám megfogalmazni, hisz mindkét szó olyan tág fogalomkörrel és jelentéssel rendelkezik, hogy az én kis kezdő agysejtjeim terápiára kellene jelentkezzenek a végén.. (és azt gondolom senki sem akarja.)
A költészet maga az élet.
Magyarnak lenni áldás.
Hogy miért?
Nézz körbe a világban!
Mi vagyunk a legjobbak. Költészet, líra és epika nélkül nem tudnám elképzelni az életem.
És nem is akarom.
Bele se merj gondolni, hogy milyen sívár hétköznapjaink lennének.
A költészet szárnyakat ad.
Ha van szárnyad, mindent el tudsz érni.


facebook.com